Kvártélyház

2023.07.17. 18:30

Színház bárhol - a Contrastba költözött a próba

Javában folynak a Joe DiPietro-Jimmy Roberts: "ÁJLÁVJÚ – Te édes, de jó vagy, légy más" című jókedvű musical-revü próbái, az előadást július 28-án, pénteken 20.30-kor láthatja a közönség a zalaegerszegi KvártélyHáz szabadtéri nyári színház színpadán.

Arany Horváth Zsuzsa

Rendhagyó helyszínen zajlott hétfőn a kvártélyházi új előadás próbája. Balról a harmadik Tompagábor Kornél rendező

Fotó: Arany Gábor

A hétfő délelőtti próba a "Színház bárhol" sorozat keretében különleges helyszínre költözött, a belvárosi Contrast Bistro kerthelyiségébe, ahol a betérő érdeklődők is bepillantást nyerhettek az alkotói folyamatba. A szabadtéri színház vezetője, egyben a darab rendezője, Tompa Gábor (rendezőként Tompagábor Kornél) elmondta, egyrészt örömmel mutatják meg a színház működésének, az előadások létrehozásának kulisszatitkait, ezért szívesen mennek külső helyszínekre, ahol szívesen látják őket. A város reggelizőhelyei, presszói, kávéházai kellő tér esetén befogadói lehetnek az alkalmi színtársulat munkájának. A "kitelepülés" másik oka prózaibb volt: a felújítási munkálatok miatt a Széchenyi téri épületben nem volt áram hétfőn délelőtt. Így kovácsolt a társaság hátrányból előnyt.

 - A rendhagyó aktivitás nem idegen tőlünk, A Pál utcai fiúk előadásunk egy-egy dalát is kivittük a Dísz térre, az efféle nyílt találkozók érdekes impulzusokat adnak számunkra -  mondta a rendező. - A darabhoz Kósa Ruben irányításával éppen most készülnek a koreográfiák, de még a premier előtt elmegyünk Kápolnásnyékre, ahol A Pál utcai fiúk című musicalt adjuk elő a Vörösmarty-ház melletti, Vörösmarty itt született feleségéről elnevezett Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon.

- Nagyon örültünk a felkérésnek, amit Tompa Gábortól kaptunk, mi magunk is szeretünk meghökkentő, mondhatni kontrasztos akciókat létrehozni. Ezúttal, a próbát természetesen nem zavarva, a vendégeink plusz élményhez juthattak - mondta a bisztró vezetője, Szekeres Péter, aki maga is szereti a kvártélyházi előadásokat, évről évre ott van a nézőtéren, legutóbbi nagy élménye A Pál utcai fiúk előadás volt.

Az amerikai "ÁJLÁVJÚ – Te édes, de jó vagy, légy más" című  musical-revü, mely a Broadway egyik legnagyobb szériájú sikere, a párkapcsolatok ingoványos területére viszi a nézőt, melyen négy színész kalauzolja végig, akik egyik karakterből a másikba bújva, érzékletesen mutatják be szerelmi életünk sikeres vagy sikertelen próbálkozásait. A zalaegerszegi kvártélyházi produkcióban Dura Veronika, Támadi Anita, D. Varga Ádám és Szentgyörgyi Dániel alakítja a főszerepeket, de a zenészek (Zumbók-Jakobovics Nikoletta, Salamon Attila és Máriás Zsolt) is szerepet kapnak az előadásban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!