2024.05.08. 13:30
Utassy-versünnep volt Lentiben
Közel 50 általános, valamint középiskolás diák részvételével rendezték meg idén a hagyományos tavaszi versünnepet a Kossuth-díjas költő, Utassy József emlékét őrizve Lentiben.
Mánfi Anna szavalja versét
Fotó: Korosa Titanilla
Az idei Utassy-versünnepre a városi könyvtárban gyűltek össze a versmondók a csesztregi Kerkai Jenő, valamint a Pákai Öveges József Általános Iskolából, a Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály és Arany János Tagintézményéből, valamint a Lenti Általános Iskola és Gimnáziumból.
A rendezvényen Tóth Sándorné, a Lenti Általános Iskola és Gimnázium főigazgató-helyettese köszöntötte a megjelenteket és emlékezett meg Utassy Józsefről. A versmondók korosztályok szerint három csoportban szavalták el a választott verset. A 7. és 8. évfolyamosok és a középiskolások előadásait Utassy József özvegye, Horváth Erzsébet nyugalmazott pedagógus is értékelte, aki szólt a több mint tíz évre visszanyúló irodalmi megmérettetésről.
- 2011-ben, az Utassy József halálát követő évben indítottuk el a rédicsi általános iskolában Utassy Versünnep címmel a versmondó versenyt – emlékezett vissza a kezdetekre Horváth Erzsébet Zsóka. - Akkor és azóta is nagy az érdeklődés, egyre többen jelentkeznek rá a diákok, ami nagyon jó érzés.
A rédicsi iskola a tanulói létszám drasztikus csökkenése miatt sajnálatosan két éve megszűnt, de ez sem ütött rést a versünnep szervezésében, mert azóta az Arany-iskola ugyanúgy megrendezi, s közben már annyira kinőtte magát az esemény, hogy a városi könyvtár lett a helyszín.
Horváth Erzsébet arról is beszélt, hogy a versünnep szép, s talán legnagyobb értékű megjelenése az Utassy-emlékőrzésnek, hiszen ilyenkor sok vers elhangzik a fiatalabb és idősebb versmondóktól.
- Érdekes, hogy a tanulók többnyire maguk választják ki a verseket, ez bizonyos fokú ismeretet már mutat – mondta. - Én mindig igyekszem iránymutatást adni a versmondóknak, hogyan alakítsák tovább az előadásukat és úgy látom, hogy meg is fogadják a tanácsot, az elmondottak visszaköszönnek a következő évben, hiszen visszajárnak a fiatalok a versünnepre.
Arról is beszámolt, hogy már az ötödik köteten dolgozik, mely Utassy József hagyatékát dolgozza fel. Az elsőt a költő 70. születésnapjára állította össze, majd megjelent egy emlékkönyv, ezt követte a Vilcsek Béla irodalomtörténésszel közösen elkészített kiadvány, mely Utassy összes versét tartalmazza, illetve megjelent az Utassy-életmű kritikai feldolgozása is. Most a meglévő anyagok alapján egy olyan összeállításon fáradozik, melyben megjeleníti Utassy igazi személyiségét, továbbá indulását, harcait és küzdelmeit is ábrázolja.