Marton László szobra 1976 óta áll a Landorhegyi út elején

2024.05.17. 14:30

Megemlékezés Ho Si Minh születésének 134. évfordulóján

Arany Gábor

Nguyen Thi Bich Thao nagykövet beszédet mond

Fotó: A szerző

Születésének 134. évfordulójára emlékezve pénteken délelőtt ünnepséget tartottak Zalaegerszegen, a Landorhegyi út elején álló, Ho Si Minh-szobornál. A művet Marton László 1976-ban, egy évvel a háború befejezése után alkotta meg. A rendezvényen Nguyen Thi Bich Thao, a Vietnámi Szocialista Köztársaság nagykövete mondott köszönetet, hogy a város és polgárai az elmúlt 48 évben gondozták az emlékművet, ami 2015-ben Ho Si Minh születésének 125. évfordulójára felújításon is átesett. A zalaegerszegi önkormányzat képviseletében dr. Vadvári Tibor alpolgármester mondott beszédet. Ez az emlékmű valódi jelképe a két nép barátságának, hangsúlyozta. Szavait követően dr. Botz László, a Hung-Vietnámi Baráti Egyesület elnöke mondott beszédet.

A megemlékezésen elhangzott, Vietnám a francia gyarmati uralom alóli felszabadulás két fontos eseményét is ünnepli idén, a Dien Bien Phu-nál elért győzelem és a francia-vietnámi háborút lezáró genfi békeegyezmény aláírásának 70. évfordulóját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában