Házias ízek

2024.05.17. 15:30

Házi húsüzem létesült

A minőségi hústermelés és a házias ízek visszahozása a gasztronómiába a célja annak a családi húsfeldolgozónak, amit pénteken sajtótájékoztató keretében mutattak be Zalaháshágyon. Szabó Szabolcs őstermelőként hozta létre házi húsüzemét.

Gyuricza Ferenc

Horváth Gyula (balról), Vigh László, Szabó Szabolcsné és Szabó Szabolcs az újonnan kialakított húsüzemben

Fotó: Gyuricza Ferenc

A sajtótájékoztatón elmondta: elsősorban hiánypótló szándékkal, eddigi vállalkozása kiegészítésének céljával döntött feleségével közösen a húsüzem létrehozása mellett. Céljaik megvalósításához az agrárminisztérium vidékfejlesztési célelőirányzatából kaptak pályázati támogatást, ami lehetőséget nyújtott többek közt egy hűtőkamra és a szükséges gépek-eszközök megvásárlására, illetve egy különálló füstölő kialakítására. Szabó Szabolcs hozzátette: a húsüzemben saját nevelésű sertéseket dolgoznak fel, a vevőiket pedig tőkehússal és feldolgozott termékekkel szeretnék ellátni.

A térség országgyűlési képviselője, Vigh László a helyi termékek fontosságát hangsúlyozta, mint mondotta, olyan ízvilágot tudnak általa biztosítani, amelyeket a boltokban megvásárolható tömegárutól nem kapunk meg. Dicsérte továbbá az őstermelő vállalkozói attitűdjét, amely új színfoltot jelent a térségben. Zalaháshágy polgármestere, Horváth Gyula ugyancsak a húsüzem fontosságát hangsúlyozta, aminek kialakításához az önkormányzat is támogató módon viszonyult, hiszen annak kínálatával a helyi és környékbeli lakosok számára nyújtott szolgáltatási színvonal is javul.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában