Visszakapja méltó külsejét a Zrínyi Miklós Gimnázium

2024.05.17. 16:30

Az épület után a kerítés is megújul

A bontással elkezdődött a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium kerítésének újjáépítése, ami magába foglalja a rekonstrukción már átesett épület előtti park megújítását is. A Kovács Károly városépítő programból bruttó 95 millió forintot fordít a beruházásra Zalaegerszeg önkormányzata, hangzott el a pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Antal Lívia

Bontják a Zrínyi Miklós Gimnázium kerítését. A sajtótájékoztatón (b-): Schneider János, Böjte Sándor Zsolt, Kajári Attila és Bali Zoltán

Fotó: Pezzetta Umberto

A Zrínyi Miklós Gimnázium a város egyik legjelentősebb épített öröksége. Ennek kapcsán Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, a régi épületek megőrzése és felújítása kötelessége és célja is a városvezetésnek. Példaként említette a Göcseji Múzeumot, a Korona Szállót és a nemrég átadott Mérleg teret. A Zrínyi-gimnáziumra rátérve elmondta, először a kerítést építik újjá, majd a parkot teszik rendbe.

A kerítés kapuját beljebb hozzák, hogy a ki-behajtás könnyebb legyen a Rákóczi utcáról, és ne zavarja annak forgalmát. A parkban megtisztítják a szobrokat, felfrissítik a növényzetet, illetve az épületig térköves burkolatot fektetnek le. A beruházás augusztus második felében fejeződik be.

Kajári Attila, a fenntartó, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója felidézte, hogy első fejlesztésként a gimnázium tetőszerkezetét újították meg, majd az épület energetikai korszerűsítésével és a homlokzat felújításával folytatták a munkát KEOP-os forrásból, amely mostanra befejeződött. Tavasszal nekifogtak a nyugati oldalépület felújításának, amelyre 60 millió forintot költenek. Végül köszönetét fejezte ki, hogy a kerítés és a park az önkormányzat beruházásában újulhat meg.

Érezhető és látható formája van annak az összefogásnak, amely most, a gimnázium kerítésének felújításában is megmutatkozik, hangsúlyozta Schneider János igazgató. Mint mondta, a három éve tartó beruházás azt szolgálja, hogy a város legemblematikusabb iskolaépületének számító Zrínyi Miklós Gimnázium, ahol 1895-ben kezdődött meg az oktatás, visszanyerje eredeti külalakját.

Bali Zoltán alpolgármester azt emelte ki, hogy a Zrínyi Miklós Gimnáziumban a kerítéssel még nem fejeződnek be a munkák. Hátravan még a főbejárat lábazatának és lépcsőjének felújítása, és a közműrekonstrukciók, amelyek tervét már elkészítette az önkormányzat.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában