Igyekeznek a történetek igazságmagját megtalálni

2024.02.08. 08:30

Per 75, vitaest Mindszentyről

Február az emlékezés hónapja a Mindszentyneumban.

Arany Gábor

Kovács Gergely, Szaknyéri Tünde, dr. Soós Viktor Attila a vitaesten

Fotó: A szerző

Ennek jegyében Mindszenty (i)gazsága címmel rendhagyó vitaestet tartottak szerdán a látogatóközpontban. Ennek aktualitását adja, hogy 75 évvel ezelőtt zajlott Mindszenty József bíboros koncepciós pere, melyben 1949. február 8-án életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték hazaárulás, államellenes összeesküvés és valutaüzérkedés hamis vádjaival.

A látogatóközpont munkatársa,  Szaknyéri Tünde vezette vitaesthez előzetesen is vártak kérdéseket, tucatnyi érkezett. Ezekre dr. Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, valamint Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány képviselője, a kiállítás kurátorai igyekeztek választ adni.

A vitaest címével Mindszentytől származó idézetre utalnak, magyarázta Kovács Gergely. A bíboros egy szentbeszédében úgy fogalmazott , az igazság és a gazság között csak egy betű az eltérés, de megnézzük, melyikről is van szó.

Mint hangsúlyozta, hogy elsősorban meghallgatni akarják a zalaegerszegieket, akik körében nagyon sok történet kering. Ezek igazságmagját is igyekeznek megtalálni. Emellett megismerni Mindszenty személyiségét, azt a fiatal papot, aki a város plébánosa volt, azt a  veszprémi püspököt, esztergomi érseket, bíborost, akit a nyilasok és a kommunisták is fogságra ítéltek. A vitaest folytatását is tervezik a téma minél alaposabb tárgyalására, tette hozzá.

A 75 évvel ezelőtt lezajlott per mellett Mindszenty József életútjáról. a hozzákapcsolódó vélt, vagy valós történetek is szóba kerülnek a vitaesten, fogalmazott dr. Soós Viktor Attila. Ez párbeszéd a hallgatósággal, a látogatóközpontban dolgozókkal, a kurátorokkal, ezzel segítve közelebb kerülni a bíboros személyiségéhez, magyarázta.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában