Növelték az épület energiahatékonyságát

2023.12.08. 12:00

Újabb segítség a boncodföldei autista védőotthonnak

Napelemek kerültek a településen működő Autista Védőotthon épületére. Az 1980-as évek közepén emelt házban ugyan korábban már végeztek kisebb korszerűsítéseket, ám ilyen nagyságrendű beruházást szűkös forrásaik miatt nem tudtak finanszírozni.

Szakál Eszter

Az 1980-as években emelt ház üzemeltetését nagyban megkönnyíti az energetikai korszerűsítés

Forrás: Autisták Védőotthona

– Tavaly év végén pályáztunk a Pro Filii Alapítványhoz, s óriási öröm volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy a szervezet támogatja a fejlesztési elképzelésünket – idézte fel az előzményeket Jakab Károlyné, az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd hozzátette: – Idén tavasszal kezdtük a projekt megvalósítását, majd a felmerülő technikai problémák elhárítása után a szolgáltató november végén rákapcsolta a rendszerünket a hálózatra. Ami fontos, a napelemek kizárólag a mi épületünk energiaszolgáltatását oldják meg, tehát ebben az esetben nem történik visszatáplálás.

Az épület tetejére összesen nyolcvan napelem került
Forrás: Autisták Védőotthona

Jakab Károlyné –, aki egyben az intézmény vezetője is – elmondta, hogy a házban 14 fiatalról gondoskodnak, s megfelelő ellátásukhoz komoly eszközparkot kell működtetniük. A háztartásban a közel 200 literes villanybojlertől a fagyasztókon át a villanysütőig sokféle eszközt használnak. Ezért is gondolták, hogy az energia biztosítására új, alternatív megoldást kell keresniük. Így került a tető két oldalára összesen 80 napelem, melyek megvásárlására, telepítésére a Pro Filii Alapítvány több mint 9,5 millió forintot ítélt oda az Autista Sérültekért Zalában Alapítványnak. A nyertesnek ráadásul önerőt sem kellett biztosítani. A védőotthon vezetője egyébként a beruházást végző szakemberektől azt az információt kapta, hogy ennek a fejlesztésnek köszönhetően becslésük szerint éves szinten körülbelül egymillió forintot tudnak majd megspórolni. Ez az energiaárak nagyságát tekintve komoly segítséget jelent az otthonnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában