Megemlékeztek a híres gépesített lövészhadosztályról

2023.11.01. 08:00

Egykori katonatársak találkoztak Zalaegerszegen

Csütörtökön immár 5. alkalommal szervezett baráti találkozót a zalaegerszegi helyőrségben szolgált hivatásos és továbbszolgáló katonák, polgári alkalmazottak, valamint a 8. Gépesített Lövészhadosztály Parancsnokság és alárendelt katonai szervezeteinek vezető állománya részére a Zalaegerszegi Honvédklub.

Fincza Zsuzsa

Az 5. laktanya találkozó résztvevői a Keresztury VMK előtt

Fotó: Fincza Zsuzsa

Szabó László nyugállományú alezredes, a honvédklub alelnöke, a laktanya találkozó ötletgazdája és főszervezője által postai levélben vagy a modern technika segítségével kiküldött mintegy 400 meghívót közel százan, köztük több nyugállományú tábornok és főtisztek fogadták el, s foglaltak helyet a terített asztalok mellett a Keresztury VMK kamaratermében.

- A bajtársak nevében megkoszorúztuk volt laktanyánk előtt a hősök emlékművét és a helyőrség emléktábláját. A találkozónk jelentőségét emeli, hogy ezúttal ünnepeljük a zalaegerszegi hadosztály megalakulásának jubileumát is - a múlt század végéig Zalaegerszeg katonavárosnak számított, a híres 8. Gépesített Lövészhadosztály idén lett volna 65 éves, az alárendeltségébe tartozó 33. Gépesített Lövészdandár pedig a hadsereg egyik legjobban felfegyverzett alakulata volt. - fogalmazott Németh István nyugállományú őrnagy, a szervező klub elnöke.

A Petőfi laktanya egykori tisztjei nagy örömmel üdvözölték egymást - elől zöldes öltönyben Borsits László
Fotó: Fincza Zsuzsa

- Az eredetileg 1958. szeptember elsején alakult hadosztály 1963. augusztusában diszlokált (települt) Zalaegerszegre, 6 alakulatában: a Petőfi laktanya mellett Lentiben, Nagykanizsán, Marcaliban, Tapolcán és Újdörögdön békeidőben 11-12 ezer, teljes mozgósításban 18 ezres állománnyal -az 5. hadseregparancsnokság alatt anno a legjobban feltöltött és a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt hadosztály volt - méltán nevezte hát magát Zalaegerszeg katonavárosnak - eleveníttette fel a dicső múlt kezdetét olvasóink számára Borsits László nyugállományú vezérezredes, egykori vezérkari főnök, aki 1982. január 1-jétől 1984. december végéig a Zalaegerszegen a hadosztály 7. parancsnokaként szolgált.

A találkozó résztvevői az ünnepség elején 1 perces néma felállással emlékeztek elhunyt katonatársaikra
Fotó: Fincza Zsuzsa

Dr. Muhoray Árpád nyugállományú vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára egyetlen laktanya találkozóról sem hiányzott. Ezúttal is megerősítette: katonahivatása legszebb, legmozgalmasabb éveit töltöttei Zalaegerszegen. Ő volt a laktanya és a helyőrség utolsó parancsnoka, akinek még katonája volt. Nem lett hűtlen a városhoz, havonta hazajár Zalaegerszegre. Ideköti a katonamúlt, a sport, az ifjúság.

Az ünnepség résztvevőit Németh István, a klub elnökének megnyitója után Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntötte. Mint hangsúlyozta, Zalaegerszeg ma is büszke a katonaváros múltjára, s mint a hadosztály és a híres gépesített lövészdandár fénykorában, napjainkban is egymást segítő jó kapcsolatot ápolnak a helyi katonai igazgatással és a honvédklubbal.

A megjelenteket elsőként Németh István, a klub elnöke köszöntötte
Fotó: Fincza Zsuzsa

Az előadások sorában Borsits László nyugállományú vezérezredes felelevenítette a jubiláló hadosztály történelmének fontosabb eseményeit, majd, Molnár Gábor a MouldTech Systems ügyvezető tulajdonosa adott tájékoztatást a Zalaegerszegre települt kft. jövő technológiáit alkalmazó, a drón, a jármű, a védelmi ipar és repülőgép iparágaknak is tervező és beszállító (NATO beszállításra alkalmas) munkájáról.

Gecse Péter alpolgármester Zalaegerszeg nevében köszöntötte a város volt katonáit
Fotó: Fincza Zsusza

A baráti találkozó közös ebéddel és baráti beszélgetéssel zárult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában