Ezen a héten látogatható

2023.10.09. 13:30

Neumann Jánosról szóló vándorkiállítás nyílt a Zrínyi-gimnáziumban

Arany Gábor

Dr. Kovács László tartott előadást Neumann Jánosról

Fotó: A szerző

Százhúsz évvel ezelőtt született Neumann János matematikus, akit a számítógép atyjaként is szoktak nevezni, hiszen munkássága alapozta meg a modern számítógépek működését.

Az évfordulóra emlékezve a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által útjára indított vándorkiállítást hétfőn nyitották meg a Zrínyi Miklós Gimnázium tornatermében. Ebből az alkalomból dr. Kovács László nyugalmazott professzor, több Neumann- könyv szerzője, a kanizsai Batthyány-gimnázium volt fizikatanára, igazgatóhelyettese tartott előadást. Az előadó bevezetőjében kitért a legújabb két magyar Nobel-díjasra, Karikó Katalinra és Krausz Ferencre is.
Ezt követően méltatta, a Neumann-életút fontosabb állomásait és a tudományokban elért elévülhetetlen eredményeit bemutatva, hiszen kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté. 
Neumann János fiatal korától érdeklődött a technika újdonságai iránt. Már ekkor gondolkodott kettes számrendszeren alapuló (bites) elektromos számítógép építésén. Ennek működéséhez a biológiát hívta segítségül: az emberi agy feladatmegoldásainak mintájára megalkotta az algoritmust, s az agyat vette alapul a számítógépben való számítások elvégzésének megvalósításához.
Kiss Zsolt, a Zrínyi-gimnázium intézményvezető-helyettese, matematika–fizika–számítástechnika szakos tanára és  a kiállítás szervezője érdeklődésünkre arról is szólt, hogy a Neumann-év tiszteletére létrehozott vándorkiállítás ezen a héten péntekig tekinthető meg az intézmény Borbás-galériájában, a más iskolákból érkező csoportoktól előzetes bejelentkezést kérnek. A tárlat anyaga az egerszegi Zrínyi-gimnáziumból keszthelyi Balaton Színházba kerül, ahol október 16-tól november 6-ig várja majd a  látogatókat.
A tablók ősbemutatóját egyébként Neumann János alma materében,  Budapesten a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tartották meg ez év márciusában. Neumann János Budapesten született 1903. december 28-án és Washingtonban hunyt el 1957. február 8-án. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában