Köszönet az egészségügyben dolgozóknak

2023.07.04. 17:30

A remények szerint hamarosan megkezdődhet a Keszthelyi Kórház felújítása

Kitüntetéseket adtak át s megköszönték Keszthely egészségügyi dolgozóinak munkáját a keszthelyi Semmelweis napon, amelyen a kórház és az alapellátási intézet munkatársai vettek részt.

Péter B. Árpád

Hála és köszönet. A Semmelweis napi ünnepség résztvevői (Fotó: Belovári András)

Az Amazon Házban rendezett ünnepségen dr. Kató Csaba, a Keszthelyi Kórház főigazgatója felidézte, Semmelweis Ignác professzor élete, hite, munkássága máig érezteti hatását, „s jelen pillanatban is nagyon sok tanulsággal szolgál”.

Nagy Bálint államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, az egészségügyben dolgozóknak hála, az itt élők és az idelátogatók is nyugodtak lehetnek, hiszen jó kezekben vannak. Leszögezte: a térség- és településfejlesztés egyik legalapvetőbb területe az egészségügy, éppen ezért a jövő évi költségvetés tervezetében 3200 milliárd forint szerepel e szférára, ami négyszázmilliárddal több, mint az előző esztendőben, s mintegy háromszorosa a 2010-es értéknek.

A politikus emlékeztetett, nehéz helyzetben van Európa „a szomszédunkban dúló háború és annak gazdasági következményei miatt, az uniós pénzek holléte pedig egyre nagyobb port kavar a nemzetközi térben is”, ezért sok állami beruházás késedelmet szenved, de az egészségügyi projekteket nem függesztették fel, hiszen azok forrása rendelkezésre áll a hazai büdzsében. Azt mondta: a Keszthelyi Kórház régóta tervezett felújítása is valóra válhat a közeljövőben.

Nagy Bálint: A Keszthelyi Kórház régóta tervezett felújítása is valóra válhat a közeljövőben (Fotó: Belovári András)

Vozár Péterné, a város alpolgármestere arról is beszélt, az ünnepek módot adnak arra, „hogy újra meg újra a történelem és a tudomány mérlegére tegyük az ünnepelt alakját, teljesítményét, hatását, gondolatainak, eszméinek időtállóságát, emberöltők utáni érvényességét. A 205 évvel ezelőtt született tudós szellemi öröksége tükröt tart elénk”.

Dr. Győrffy Edit, a Keszthelyi Kórház osztályvezető főorvosának gondolatai után kitüntetéseket adtak át. Elismerést kapott dr. Kiss Zoltán, dr. Kiss Lajos, Tuksa Júlia, Kárász Veronika, Fáró Katalin és Czipp Katalin.

A kitüntettek dr. Kató Csaba (balról), illetve Lukácsné Turbéki Beáta ápolási igazgató (jobbról a harmadik) és Vozár Péterné (jobbról a második) társaságában (Fotó: Belovári András)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában