2023.02.10. 06:50
Beszélgetés Kardos Ferenccel, a nagykanizsai Halis-könyvtár igazgatóhelyettesével
Mától hallható a Zaol-podcast legfrissebb adása, amelynek vendége Kardos Ferenc, a nagykanizsai Halis-könyvtár igazgatóhelyettese, helytörténeti kutató, a városi antológiasorozat szerkesztője.
Kardos Ferenc a Halis-könyvtár igazgatóhelyettese
Fotó: Fehér Márk
Elárulta, a bibliotékában is takarékoskodnak az energiával, de a munka nem állt meg, hozzáláttak például a város és környéke helytörténeti irodalma mélyebb feldolgozásának.
– A könyvtár számomra nem is munkahely, hanem hivatás és életmód. Igaz, sok mindennel foglalkozom mellette, de elsősorban könyvtáros vagyok, hiszen nincs két lelke az embernek. S nemcsak én gondolom így, hanem a kollégáim is – szögezte le Kardos Ferenc, elárulva: két dologért soha nem fogad el pénzt: a mesélésért és a helytörténeti munkáért, mert ez szolgálat.
A dél-zalai modern polihisztor 36 éve könyvtáros, a gimnázium óta ír verseket, rendszeresen publikál irodalmi lapokban, számos tanulmány szerzője, emellett foglalkozik néprajzzal, helytörténettel, illetve roma kulturális témákkal, számos, a cigányságot segítő oktatási és szociális program aktív részese, közreműködője, identitása pedig egyszerre magyar, horvát és beás cigány.
– A tudomány és a költészet magányos műfaj, a többi pedig társas – vallja, kiemelve: gyerekkora óta hívő keresztény, s fontosnak tartja az élő, megélt hitet.
Kardos Ferenc arról is beszélt, gyermekkora óta mozgáskorlátozott, és ezt egy ideje közéleti szerepként is fel kell vállalnia, hiszen sokak biztatására, kérésére elvállalta a dél-zalai egyesület elnöki teendőit, segítve a több mint háromszázötven tag életét, mindennapjait.
Zaol podcast
- „Szövetségben a vállalkozókkal” – Vendégünk Kovács Dezső kamarai elnök
- Jövő héten GreenTech Zalaegerszeg ismét – A Zaol-podcast vendége Kovács Károly
- Régi pajtából alakították ki az Őrség kézműves sörének központját
- Gönczi Péterrel a könyvrestaurálás rejtelmeiről - 2. rész
- A könyvrestaurátor hivatás rejtelmeiről beszélgettünk Gönczi Péterrel