Három nemzetközi viadalon is bizonyíthatja tudását

2022.07.18. 15:27

Informatikai és matematikai kihívások előtt a kanizsai Németh Márton Tamás

A kanizsai, ám idéntől a fővárosi Fazekas-gimnázium tanulója, Németh Márton Tamás a magyar válogatott tagjaként három nemzetközi viadalon is bizonyíthatja tudását.

Benedek Bálint

Erdősné dr. Németh Ágnesre és Németh Márton Tamásra a következő időszakban nagy kihívások várnak Fotó: Szakony Attila

A Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, Erdősné dr. Németh Ágnes azon dolgozik, hogy megtalálja azokat az anyagi forrásokat, amikkel a tehetséges gyerekeknek biztosíthatják a fejlődésüket. Érti ezalatt a szakköri lehetőségeket, a különböző informatikai viadalokra felkészítést, illetve az utazást. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával egyre eredményesebben pályáznak, így a tehetséges diákokat felkarolhatják.

- A legnagyobb és a legfontosabb verseny a Nemzetközi Informatikai Diákolimpa (IOI), amelyiket az idén Indonéziában Yogyakartában tartanak augusztusban - folytatta. - A kanizsai, de már a fővárosi Fazekas Mihály Gimnáziumban tanuló Németh Márton immár a magyar válogatott tagjaként versenyez, én pedig a nemzetközi bizottság munkájában veszek részt. A középiskolások seregszemléjén az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) és a Nemes Tihamér programozási verseny eredménye alapján behívott sokfordulós válogatón dőlt el, hogy kik képviselhetik az országot. A fővárosi Fazekas-gimnáziumos diákok mellett egy miskolci Földes-gimnáziumban tanuló fiatal lett a csapat tagja. Eléggé egyedi, hogy a hamarosan kezdődő, július végi varasdi Közép-Európai Informatikai Diákolimpiára is ugyanaz a diákcsapat utazik.

Erdősné dr. Németh Ágnes hozzátette: mindkét helyen, két versenynapon, öt-öt órán keresztül versenyeznek és három-három feladatot kell megoldaniuk. A varasdi viadalon nehezebb lesz érmet szerezni, ugyanis ennek a régiónak a mezőnye eléggé erős. A tavalyi ezüstérem után, vannak elvárásaik Márton eredménye kapcsán. Most a yogyakartai viadal is tartogat meglepetéseket, ha csak az időeltolódást és a teljesen más körülményeket veszik alapul, de bizakodóak.

A kanizsai, egykori "batthyányis" diák Németh Márton saját bevallása szerint gyorsan beilleszkedett új környezetébe a budapesti gimnáziumban, ahol a korábbi matematikai és informatikai viadalokról ismerős társakkal került egy osztályba. Jelenleg heti hét órában tanulja a matematikát, s olyan közösségben fejlődhet, akik a reál tantárgyak iránt fokozott érdeklődést mutatnak.

- Az informatika viadalok előtt, életemben először Norvégia fővárosában, Oslo-ban a Nemzetközi Matematika Diákolimpián, a hatfős "fazekasos" egységgel szereplünk - mondta a 11. osztályos fiatal. - Bízom benne, hogy ezzel az erős csapattal felállhatunk a dobogó valamelyik fokára. Az informatikai diákolimpiákon igyekszem hasznosítani a válogatókon és felkészítő alkalmakon megszerzett tudást, melyek birtokában remélhetőleg ugyancsak hozzájárulhatok a magyar válogatott sikeréhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában