Frissen Zalából

2021.05.31. 11:00

Új alelnököt választott a Nagykanizsai Városvédő Egyesület

A Nagykanizsai Városvédő Egyesület a járványügyi szabályok betartása mellett szervezett találkozót szerdán a Hevesi utcai fiókkönyvtárba. Az eseményen lemondott a szervezet alelnöke, Papp Ferenc, a helyét Horváth Gábor, a Batthyány-gimnázium tanára vette át.

Benedek Bálint

Balogh László (balról), Cserti Tibor, Papp Ferenc és Horváth Gábor városvédők a következő időszak terveiről is egyeztettek Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A városvédők elmúlt esztendejét Cserti Tibor elnök értékelte, aki beszédében emlékeztetett: a megváltozott egészségügyi és működési feltételek ellenére is a kitűzött feladatok döntő részét eredményesen megoldották. Az egyesület az újkori alapítása óta eltelt 32 év után is létezik még, illetve az alapítók szándékának megfelelően igyekszik működni.

– Bátran kijelenthetjük, hogy a kapcsolatunk élőbb és erősebb lett az ifjúság felé, mely elsősorban Horváth Gábor tanár személyéhez köthető – folytatta. – Kétségtelen tény ugyanakkor az is, hogy egyesületünk tagsága még mindig öregedő.

Az egyesület vezetője az idei tervekről szólva hozzátette: elképzeléseik szerint a Nagykanizsai Honismereti Füzetek sorozatban emléket állítanának a nagykanizsai zsidóság történetének és temetői síremlékeinek. A 125 éves Sétakert megújítási folyamatában a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. felkérésére vállalták a keleti bejárati főkapu oszlopainak felújítását. Továbbá folytatják a köztiszteletben álló közéleti személyek jubileumi évfordulós köszöntését. Szeretnének egy Nagykanizsára jellemző, Mihail Kolodko által készített miniszobrot elhelyezni a város központjában.

Balogh László (balról), Cserti Tibor, Papp Ferenc és Horváth Gábor városvédők a következő időszak terveiről is egyeztettek Fotó: Szakony Attila

Balogh László polgármester ugyan nem a kezdetektől, de több mint két évtizede aktív városvédő. Köszöntőbeszédében elmondta: a lokálpatrióta szemlélet közös, a város szebbé és jobbá tételében együtt kell dolgozni. Szerinte a honismereti füzetek olyan értéket képviselnek, melyet kötelesség megőrizni, a miniszobor ugyancsak támogatásra érdemes. Ilyen ügy a Sétakerté is, ami felújítva ugyancsak éke lehet a városnak.

A rendezvényen bejelentette lemondását a 71 éves Papp Ferenc alelnök, aki 16 éven át látta el tisztségét. Az elnökség Horváth Gábort, a Batthyány-­gimnázium történelem–német szakos tanárát választotta a helyére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában