A mesék és az ünnepek összefonódása – Beszélgetés Kreil Melinda meseterapeutával

Karácsonyi miliő

Mindannyian ismerünk szívhez szóló karácsonyi történeteket, amelyek a szeretetről, az önzetlenségről, az egymásra való odafigyelésről szólnak. S miért ne olvashatnánk felnőttként magunknak vagy épp egymásnak ilyenkor meséket, hogy még varázslatosabbá tegyük az ünnepi pillanatokat, mint ahogy eleink tették?

Vegyenek kezükbe egy forró, édesen csábító kakaót, egy illatos teát, vagy ha kedvük tartja, egy zamatos forralt bort, s adják át magukat a meghitt téli hangulatnak: kezdetnek utazzanak velünk a mesék birodalmába. E történetek nagy ismerője, Kreil Melinda meseterapeuta szegődött vezetőnknek a csodás históriák rejtekében való kalandozáshoz. Neki elsőként a népmesék jutnak eszébe az ünnep közeledtével és természetesen a Biblia, s a könyvek könyve alapján született misztériumok, melyek arról szólnak, mit is ünneplünk.

A csoda születése

– A karácsonyi mesék alapja szerintem az, ami emlékezni segít, ami elmondja, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt egy betlehemi istállóban mi történt. Ezek segítenek, hogy minden évben újrateremtődjön az az este, minden évben hozzákapcsolódjunk egy csodához, ami akkor megszületett – vallja Kreil Melinda.

A legendák tehát a múltat hozzák vissza, a műmesék pedig a karácsony idején játszódnak, arról szólnak, mi történik, mi történhet az ünnep idején, a karácsony lelkiségét tárják elénk.

– A legkisebbeknek is beszélhetünk mesék segítségével a karácsony hagyományairól. Marék Veronika Kippkopp karácsonya egy kis karácsonyi csillag segítségével mutatja meg, miről szól az ünnep és hogyan zajlik a szenteste – említett egy kicsiknek szóló történetet.

De nem csak gyerekként, felnőttként is érdemes elgondolkodni azon, kinek mit jelent az ünnep.

– Vannak mesék, amelyeket én nagyon szeretek karácsonykor mesélni: ezek a fényről szólnak, arról, ami az égen történik ilyenkor. A téli napforduló után újra győz a világosság a sötétség felett. Ezt nagyon sok nép megörökítette a meséiben. Amit én nagyon szeretek, az egy lappföldi történet a Nap kereséséről. Ez arról szól, hogy az örök sötétség birodalmában hogyan születik meg a fény. A meséknek e motívuma reményt ad, hiszen az, ami újra és újra megtörténik kívül, a világban, megtörténhet emelkedett értelemben is: nemcsak az égen, hanem a Földön is, megtörténhet a lelkünkben is. Azt gondolom, hogy a karácsony időszakának ez a reményt adó minősége nagyon fontos mindannyiunknak – emelte ki Kreil Melinda.

Mik a valódi értékek?

A lelkünkben gyúló fény segíthet megvilágítani azt, hogy melyek számunkra a valódi értékek – vagy melyek lehetnének azok –, s a mesék közül is sok szól ezekről. Ahogy a meseterapeuta fogalmaz: mindarról, amitől az ember ember.

– A mesék, amelyek a jóságról, a nagylelkűségről és a szeretetről szólnak, az anyagi világon túli értékre vagy az emberek örök értékeire mutatnak. Van egy nagyon szép történet, amely arról szól, hogy egy király el szeretné dönteni, három fia körül kire hagyja birodalmát. Ezért ki kell állniuk egy próbát: a palota legnagyobb termét csurig meg kell tölteniük valamivel egyetlen nap leforgása alatt, de olyannal, ami az országnak fontos. Ebből szeretné leszűrni az öreg király, ki lesz a birodalom legjobb gazdája. Az első fiú szerint a földnél nem lehet lényegesebb, de nem jár sikerrel.

A második fiú megpróbálja feltölteni gabonával, arra gondolván, az élelemnél nem lehet fontosabb, de nem ér a terem tetejéig. Harmadik napon a legkisebb fiú nem csinál semmit egész nap, bolondnak is nézik emiatt a bátyjai. Aztán mielőtt lejárna a határidő, éjfél előtt pár perccel, belép a nagy terembe, leül a közepére és meggyújt egyetlen kis mécsest, amelynek fénye beragyogja az egész helyiséget. Az öreg király pedig azt gondolja: annál, hogy világosságot, szeretetet és reményt gyújtunk, nincsen fontosabb az ember életében. Számomra ez is egy karácsonyi mese.

A rítushoz kapcsolódó történetek

S Kreil Melinda továbbgombolyítva a mesék fonalát, szólt a rítushoz kapcsolódó történetekről is, és arról, milyen fontos, hogy az ünnepek mások legyenek, mint a hétköznapok, legyenek különlegesek, fűződjenek hozzájuk szokások – hiszen ezek töltik meg tartalommal, ezek adják meg értelmét.

– Ha nincs meg a rítus mögötti szellemiség, akkor érezzük azt, amit gyakran mondogatunk, hogy kiüresedett az ünnep, túl gyors, nem érkezünk meg bele. Valójában azonban nem a világ gyorsult fel, hanem elszakadtunk a rítustól. A mesék erre is segítenek emlékeztetni. Van egy régi zsidó legenda, ami arról szól, hogyan is marad meg a rítus. Egyszer egy rabbi meg akarta menteni egy halálosan beteg fiú életét, ezért elvégzett egy rituálét: tiszta viaszból öntetett gyertyát, azt elvitte az erdőbe, egy szent helyre, meggyújtotta, imát mondott és meditált – s a gyermek meggyógyult reggelre. Ez szájhagyomány útján terjedt. Egy generációval később egy másik nagy rabbi szintén meg akart gyógyítani valakit. Nem ismerte egészen pontosan az imához tartozó meditációt, de elmondta. És a gyógyítás sikerült így is. Újabb nemzedékekkel később egy másik rabbi is gyógyítani szeretett volna. Azt mondta: tüzet nem tudunk rakni, nem ismerjük sem a megfelelő imákat, sem a helyet az erdőben. Csak a történetet tudjuk elmesélni, és ennek elégnek kell lennie. És a legenda szerint ez is elég volt. Számomra ez is a karácsony üzenete, hogy bár már nem vagyunk azon a helyen, nem vagyunk abban az időben, és nem pontosan ismerjük, hogy mi történt – de el tudjuk mesélni. És ameddig a történetet át tudjuk élni, és tudunk hozzá kapcsolódni, addig ez elég – vélekedett az ünnepről Kreil Melinda. A meseterapeuta beszélt arról is, hogy egy másik mese hogyan mutatja be az ünnep lényegét és mibenlétét. S bár ez egy eszkimó történet, és nem a karácsonyról szól, de sok mindent adhat nekünk is, mára is.

– Arról szól, hogyan tanult meg az ember ünnepelni és táncolni. Számomra ennél pontosabban nem foglalja össze semmi, mire is való az ünnep. Egy vadászról szól, akinek a fia egy nap eltűnt az erdőben és soha többé nem tért vissza. Aztán született egy másik fia, akivel ugyanez történt. A harmadik fia is vadászni indult, s találkozott egy hatalmas sassal, aki azt mondta: úgy jársz, mint a fivéreid, ha nem akarod megtanulni, hogyan kell táncolni, dalolni, ünnepelni. A testvéreid erről semmit nem akartak tudni és az életükkel fizettek érte. Ha te engeded, hogy megtanítsunk rá, és elviszed az emberek közé e tudást, életben maradsz. A sas elvitte a fiút az anyjához, aki megtanította ünnepelni. Azt mondta, kell építeni egy szép nagy, tágas házat, ahol mindenki összegyűlhet, aki egymáshoz tartozik. Számomra ez teljesen átértékeli az ünnepet, mert az a jellemző, hogy fáradtak vagyunk és minden, ami az ünnephez tartozik, „kellé” válik: muszáj sütni, takarítani, vendégségbe menni – és nem szeretjük. Ez a mese átkeretezi mindezt, segít kapcsolódni az ünnephez s a lelkiséghez. Nem azért díszítem ki a házamat, mert kell, hanem azért, mert ha nem tudok ünnepelni, a lényegemről mondok le. A mese nem állít kevesebbet, mint hogy ünnepek nélkül meghalunk, elveszítjük emberi mivoltunkat.

Dalba szedett mesék

Azt is mondja a mesében a sas­anya, hogy készítsenek dobot, tanuljanak meg zenélni és a ritmusára táncolni, énekelni. Így aztán dalba szedték azt, amiben örömüket lelték, megénekelték a vadászatot, a napkeltét és a napnyugtát, megénekelték azt is, amitől féltek: a viharokat, az égzengést és a sötétséget. Nagyon fontos a dobszó, a belső szívdobbanás: tanuljunk meg egymásra figyelni. Ez az empátiáról is szól. A te szíved hogy dobog? Először meghallgatom, aztán megfigyelem, hogy az én szívem tud-e ugyanerre a ritmusra verni. Kettőnk vagy többünk szívdobbanásából lesz-e egy közös dal? Oda-vissza kötődést nyújt az együttlét, a beszélgetés, az ajándék, az egymással megosztott étel. Így nem lesz üres az ünnep, ha tudjuk, miért gyűlünk össze. A karácsony át tud formálni, igazabb emberré válhatunk általa – szögezte le Kreil Melinda.