Hagyomány

2018.05.02. 15:59

Idén május elsején is felvonulással ünnepeltek Zalaszentgróton

Május elsején a volt gimnázium épületében berendezett helytörténeti és retró kiállítás kapunyitásával kezdődött a vidám délután Zalaszentgróton.

Szalay Csaba

Fotó: Szalay Csaba

Az ezt követő, tavaszköszöntő felvonulás élén egy úttörőzászlókkal díszített Barkas kisteherautó haladt. Mögötte a Városi Fúvószenekar, majd intézmények, civil és sportszervezetek vonultak. Voltak feldíszített kerékpárok, májusfát és transzparenseket is vittek. Felvonultak a megyei mozgássérült egyesület képviselői, a Bogáncs állatmenhely működtetői, a Nőklub, a lakásotthon lakói. Az Ifjúsági Önkormányzat mögött a városi önkormányzat dolgozói egyenkalapban haladtak. Ott voltak az óvodások, a tekések, az agarászok is.

Fotó: Szalay Csaba
Fotó: Szalay Csaba
Fotó: Szalay Csaba

A Templom téren a fúvósok térzenéjével folytatódott a műsor. Baracskai József polgármester köszöntőjében utalt az ünnep eredetére, a chicagói munkástüntetésre és Szent József munkásünnepére. Elmondta, hogy 14 éve lépett be az ország az Európai Unióba, és kifejezte reményét, hogy még nagyon sokáig tagja lesz. Itt jelentette be, hogy idén a Dóka Éva Pincészet 2017-es Nektár fehérbora és az „Én rozém” rozébora, valamint a Keszler Birtok 2016-os Merlot – Cabernet Sauvignon vörösbora lett a Város Bora. A Kell Egy Csapat címet ezen a felvonuláson titkos szavazás alapján a Zalaszentgróti Teke Klub érdemelte ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában