Természetvédelem

2018.04.18. 07:19

Tematikus programokat szervezett tanulóinak a csesztregi iskola

A természetvédelem fontosságára, valamint a tudatos vásárlói attitűd jelentőségére hívja fel témahéttel a tanulók figyelmét a Kerkai Jenő Általános Iskola.

Gyuricza Ferenc

Lelkes András természetvédelmi őr a környék növényeire hívja fel a figyelmet

Fotó: Gyuricza Ferenc/ Zalai Hírlap

A programsorozat már hétfőn elkezdődött, egyelőre a meghívott szakemberek előadásai zajlanak, majd ezt követi maga a témahét.

- Két külön tematikát határoztunk meg a diákjaink számára. Az alsó tagozatos osztályokat a környezettudatos magatartás és a tudatos vásárlás felé orientáljuk, míg a felsősök esetében a lokális és globális környezetvédelem a célterület – magyarázta az iskola biológia szakos tanára, Bagó Katalin. - Nemcsak az egyes előadásokon, valamint a szaktárgyi órákon foglalkozunk az említett témákkal, hanem az összes tanítási órát úgy szervezzük, hogy azokon szintén a kijelölt témákhoz kapcsolódó ismereteiket bővíthessék a diákok.

Bagó Katalin azt is hozzátette: a programok révén az iskola mind a 146 tanulója találkozik a két célterülettel. A tanárnő szerint ez azért is fontos, mert a szemléletváltásra a gyerekek a legfogékonyabbak, vagyis célszerű már iskolás korban ráirányítani a figyelmüket a társadalmi problémákra, személyes érintettségükre. Ennek érdekében szervezte meg az intézmény a témahetet.

Lelkes András természetvédelmi őr a környék növényeire hívja fel a figyelmet
Fotós: Gyuricza Ferenc/ Zalai Hírlap

Az alsó tagozatosok részére kijelölt téma, a tudatos vásárlói attitűd kialakítása kapcsán az azt koordináló Kissné Szatmári Szilvia tanítónő kérdésünkre elmondta: tapasztalataik szerint rengeteget pazarolnak a gyermekek, s ez nem helyi sajátosság, hanem generációs probléma. Ha sikerülne a gyerekek szemléletén változtatni, közvetve akár a felnőttekre, az ő szüleikre is hatást tudnának gyakorolni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában