Fejlesztés

2018.03.28. 17:30

Több millió forint értékben bővítették az eszközöket a keszthelyi kórházban

Új eszközökkel gazdagodott a keszthelyi kórház: a berendezéseket szerdán mutatták be és vették használatba.

Keszey Ágnes

dr. Kvarda Attila szólt az eszközfejlesztésről

Az eszközfejlesztés pályázaton nyert támogatás segítségével valósult meg.

- Diagnosztikai és betegápolást segítő eszközöket sikerült beszereznünk, a teljes bekerülési összeg közel 35 millió forint – ismertette dr. Kvarda Attila főigazgató az ünnepélyes használatbavételi eseményen, ahol köszöntőt mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő és jelen volt Nagy Bálint alpolgármester is.

dr. Kvarda Attila szólt az eszközfejlesztésről

A kórház munkatársai ismertették az eszközöket

A főigazgató és munkatársai mutatták be az új eszközöket.

Az ápolást, a kórházon belüli betegmozgatást segítő és betegbiztonságot növelő eszközökről Lukácsné Turbéki Beáta ápolási igazgató beszélt. Oldalrácsos, infúziós állvány és palack felszerelésére is alkalmas betegszállítók: fekvő- és ülőkocsik kerültek a kórházba. Mindegyik röntgenezhető, a vizsgálat idejére is benne maradhat a páciens, így kevesebb a betegmozgatás. A jelenleginél nagyobb befogadóképességű ágyazó-, zárható gyógyszerelő és szintén nagyobb műszerezőkocsik kerültek az osztályokra (ezen vizsgálathoz, kötözéshez szükséges kellékeket szállítják.).

Lukácsné Turbéki Beáta mutatta be az ápolást segítő eszközöket

A laboratóriumban dr. Doma Imre osztályvezető az automata vércsoportszeriológiai analizátort bemutatva közérthetően azzal a hasonlattal élt: az eddig használt olyan volt, mint a régi kézi kapcsolású telefonközpontok, ez olyan, mint a mai okostelefonok. A betegazonosításban és az eredmények archiválásában is előrelépést jelent az új eszköz.

dr. Doma Imre a laboratóriumi eszközt mutatta be
Kuboláné Horváth Ildikó asszisztens a patológiai osztály új diagnosztikai eszközével metszeteket készített

A patológiai osztály vezetője, dr. Nagy László az oda került diagnosztikai eszközről szólt. A rotációs mikrotom nagyon vékony metszetek készítésére alkalmas, ezekben könnyebb diagnosztizálni a betegek kóros elváltozásait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában