A ház lakója azt állította, nem tudott róla semmit

2023.11.15. 08:14

Padláson találtak kétmillió forint értékű feketedohányt a pénzügyőrök

Arany Gábor

16 kilónál több dohány került elő

Forrás: NAV

Fotó: Illusztráció

Nem sokat magyarázkodott az a a borsodi férfi , akinél feketedohányt és zárjegy nélküli cigarettát  találtak a pénzügyőrök. Magyarázata, hiszen egyáltalán nem díszítette túl a védekezését. Szerinte más tette oda a padlásán talált több mint kétmillió forint értékű fogyasztási dohányt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága tájékoztatása alapján a Szendrő melletti kistelepülés egyik ingatlanán kockázatelemzés és információgyűjtés után jelentek meg az egyenruhások. Átvizsgálták a férfi lakását, ahol egy szűk lépcső vezetett egészen a padláson rejtegetett dohányig, amiről a lakó azt állította, nem tudott róla semmit. A pénzügyőrök több mint 16 kilogramm fogyasztási dohányt  és ötven doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak, majd a 2,2 millió forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak. A férfi többmilliós bírságra is számíthat. A hatóság figyelmeztet rá, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. Dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában