Frissen Zalából

2021.11.02. 14:00

Élénkült a turisták érdeklődése Zalaegerszeg és környéke iránt

Mozgalmas nyár van mögöttünk, hiszen a korlátozások lazításával sokan töltötték a szabadságukat belföldön. A megyeszékhelyi Tourinform-irodában nagy érdeklődés mutatkozott a környék turisztikai látni­valói, érdekességei iránt, és a vizes kikapcsolódás mellett többen gyalogosan, vagy kerékpárral barangolták be a göcseji tájat.

Jóna István

Sokan vettek részt a városismereti túrákon Fotó: Pezzetta Umberto

– A nyári főszezonra a tavalyi év tapasztalataival felvértezve készültünk a zalaegerszegi Tourinform-irodában – tudtuk meg Tuboly Andrea irodavezetőtől. – Arra számítottunk, hogy a népszerű fürdő- és kirándulóhelyek mellett idén is többen keresik a természet közelségét és látogatnak meg ez idáig még kevésbé felfedezett úti célokat. Figyeltük a várható trendeket és a felméréseket arra vonatkozóan, hogyan alakulnak a nyári főszezonban az utazások. Az előrejelzéseknek megfelelően sokan utaztak itthon és töltötték belföldön a szabadidejüket. Ebből Zalaegerszeg is tudott profitálni, a városnéző turisták igyekeztek olyan helyeket felkeresni, ahol korábban még nem jártak – folytatta Tuboly Andrea.

Az irodavezető elmondta, hogy a nyári időszakra 10 százalékos forgalomnövekedést tűztek ki célul. A várakozásai­kat messze felülmúlva, a sikeres 2019-es főszezonhoz képest is 20 százalékkal nőtt az irodába betérő vendégek száma.

Sokan vettek részt a városismereti túrákon Fotó: Pezzetta Umberto

– Ha részleteiben nézzük, akkor azt tapasztaltuk, hogy már júniusban nőtt az érdeklődés a város nyújtotta turisztikai lehetőségek iránt. Ekkor elsősorban a fiatal párok, párban utazó szeniorok érkeztek hozzánk. Az igazi főszezon július elejével indult meg, amikor már a gyermekes családok is betértek irodánkba: kisgyermekkel utazó fiatal szülők, kamasz gyerekeikkel érkező középkorúak, unokákkal együtt kiránduló nagyszülők. Augusztus újabb fellendülést hozott, tapasztalataink szerint ebben az időszakban az idősebb korosztály is bátrabban kelt útra, és szervezett utazásokon is egyre nagyobb számban vettek részt, érdeklődve az iroda idegenvezetői szolgáltatásai iránt is. Zalaegerszeg dinamikus fejlődését mutatja az is, hogy nőtt azoknak a száma, akik több éjszakát töltöttek itt vendégként.

A Tourinform-iroda a nyáron városnéző sétákkal készült a turistáknak, akik nagy számban csatlakoztak ezekhez a programokhoz. Egyre többen keresték a zenés szórakozási lehetőségeket, a zenés éttermeket, a különleges gasztronómiai kalandokat. Kifejezetten sokan érdeklődtek a városi nyomozós játékok iránt, amit két témában lehet a Tourinform-irodában elérni – folytatta az értékelést Tuboly Andrea.

Tuboly Andrea irodavezető
Fotó: ZH

Az iroda a nyári főszezonra Hétpecsétes Zalaegerszeg címmel indított pecsétgyűjtő akciót, amit forgalomélénkítőnek és turistacsalogatónak szántak, hogy a látogatók ihletet meríthessenek, merre induljanak, mit nézzenek meg. A füzet ötlete nem várt sikert hozott, mind a helyiek, mind a turisták szívesen vettek részt a pecsétgyűjtésben. A program végén leadott pecsétgyűjtő füzetek pedig fontos információkkal is szolgálnak a szakemberek számára.

– Az ősz beköszöntével is élénk az érdeklődés városunk iránt, ebben az időszakban a városnéző programok mellett a természetközeli kalandok kerülnek előtérbe – tette hozzá Tuboly Andrea. – Közkedvelt ilyenkor a Gébárti-tó környéke, a Csácsbozsoki Arborétum, a Horhosok útja, a Páfrányok útja túraútvonalai.

– Határozottan érezhető az élénkebb érdeklődés az aktív turisztikai lehetőségek iránt, térségünkben is egyre kedveltebb a zöldturizmus. Nagyon sok a bakancsos turista, és egyre több a kerékpáros turista is, keresik a tematikus térképeket, a jelzett útvonalakat. Vannak, akik kifejezetten a környéket szeretnék a drótszamár nyergéből felfedezni, és olyanok is, akik egy nagyobb körútra indulnak, ennek egyik állomása Zalaegerszeg. A kedvelt városnéző programsorozatunkat is színesítettük. November 13-án a bakancsos turistáknak kedvezünk, Szenterzsébethegy lesz az úti célunk. A belvárosi programjainkra is várjuk az érdeklődőket: november 27-én advent első hétvégéjéhez kapcsolódva karácsonyi históriákat fogunk mesélni, december 5-én pedig manófutamra várjuk a családokat, ahol különböző kalandok révén a Mikulásnak lehetnek a segítői a gyerekek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!