Krisztus mindörökké velünk lesz!

2023.06.11. 16:50

Úrnapi szentmise és körmenet – hálával és virágszirmokkal Búcsúszentlászlón

Ünnepi szentmisével, majd azt követően imádságos körmenettel ünnepelték az Úrnapját a búcsúszentlászlói Szent László-kegytemplomban, ahol környékbeli és távolabbi települések hívei gyűltek össze.

Péter B. Árpád

Tódor Szabolcs: Az ember csak porszem a gépezetben, s kapott ajándék az ittlétünk, az ünneplésünk, a hálaadásunk és a reményünk is abban, hogy kéréseink meghallgatásra találnak

Fotó: Péter B. Árpád

Az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepén a templom kórusa és a Zala Brass fúvósegyüttes énekes-zenés szolgálata mellett mutatta be Tódor Szabolcs plébános a szentmisét, amely előtt lapunknak elmondta: 1264-ben IV. Orbán pápa rendelte el ezt az ünnepet, arra is emlékeztetve: amit nap mint nap kapunk, az az Úr Jézus ajándéka.

Az Úrnapján az egyház azt szeretné, hogy figyelmünk még inkább az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színében jelen lévő Krisztusra irányuljon, kifejezve azt is, Krisztus húsvét után 40 nappal felment a mennybe, de mindörökké velünk lesz, ahogyan kijelentette: „én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” – fogalmazott a helyettes esperes.

Az úrnapi körmenetben több százan kísérték imádságos lélekkel az Oltáriszentséget, elöl Tódor Szabolcs helyettes esperes, plébános

Ezzel kapcsolatban sok különleges esetet jegyzett fel a történelem, a bolenói csoda során például az átváltoztatás alkalmával az atya kezében lévő Oltáriszentségből vér fakadt.

– Ez az évről évre visszatérő ünnep a mindennapokban reményt, kegyelmet és erőt ad – mondta Tódor Szabolcs. – Sokszor kapunk rossz híreket, de fontos, hogy a jó hírt is továbbadjuk és tanúságot tegyünk Jézus Krisztusról. Persze, érdemes feltennünk néhány kérdést is magunknak, például: milyen Istennel a kapcsolatom, mit jelent számomra a szentmise, mennyi időt szánok az Úrra ebben a rohanó világban, s engedem-e, hogy hozzám szóljon?

Búcsúszentlászló és a fíliák hívei a templom körüli körmenetben

Búcsúszentlászló plébánosa a szentmise kezdetén megköszönte a fíliák híveinek és a helyieknek a sok-sok munkát, a templom és a körmenet állomásainak díszítését, valamint a rengeteg virágszirmot, amelyet a ministránsok szórtak az ünnepen.

„Az ember csak porszem a gépezetben, s kapott ajándék az ittlétünk, az ünneplésünk, a hálaadásunk és a reményünk is abban, hogy kéréseink meghallgatásra találnak”, adott útmutatót az élethez Tódor Szabolcs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában