Frissen Zalából

2021.06.07. 14:00

Jótékonysági nap: motoros körtúrát rendeztek Zalában

A motorozás alapvetően a szabadságról szól, a vírushelyzet miatt azonban a szokottól eltérően, szigorúbb feltételek mellett tarthatta meg 24. jótékonysági napját a Road Wanderers Túra Chopper Motoros Club Egyesület. Szombaton többek között túra és koncertek sora is várt a kétkerekűek tulajdonosaira.

Gyuricza Ferenc

Mintegy ötven motoros indult útnak Tófejről egy közel hatvan kilométeres körtúrára

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A program kapcsán Molnár Edvin, az egyesület elnöke hangsúlyozta, mivel többszörösen változó jogszabályi háttér mellett kellett készülniük az idei rendezvényükre, muszáj volt folyamatosan egyeztetniük a hatóságokkal, az eredmény azonban kárpótolta őket minden előzetes nehézségért. Bár a létszámot ötszáz főben limitálták, elutasítaniuk így sem kellett senkit, csupán az oltási kártyával nem rendelkezőkre vonatkoztak más szabályok a helyszínen.

Mintegy ötven motoros indult útnak Tófejről egy közel hatvan kilométeres körtúrára
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– Ez alapvetően egy ingyenes, családbarát program, amelynek célja, hogy a motorosok számára biztosítsunk egy olyan napot, amelyen kikapcsolódhatnak, ahol jól érezhetik magukat – mondta Molnár Edvin. – Ebben a tófeji önkormányzat, valamint a nagykanizsai MR8 zenekar volt segítségünkre, klubunk tagjai mellett ők is kivették részüket a szervezési feladatokból. A lehetőségekhez képest igyekeztünk tartalmas programsort biztosítani, a szkanderbajnokságtól kezdve a veterán járművek és egyéb motorcsodák bemutatásán át egészen a gyermekprogramokig. A legnagyobb érdeklődést talán egy alig féléves Indian váltotta ki, az ikonikus amerikai márka e típusát 2020-ban dobták piacra. Emellett egy épített Harley-Davidson Aluracert csodáltak meg a legtöbben.

A programot koncertek is színesítették, az egyik fellépő a német Heinz Götz gitáros (balról) által alapított Messenger zenekar volt Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Az egyesület elnöke azt is elmondta, a zalai rendezvényre a délkeleti régió kivételével az ország szinte minden pontjáról érkeztek vendégek, sőt, egy német klubhoz tartozó motoros is ellátogatott hozzájuk. A megnyitón Molnár Edvin mellett Horváth Zoltán tófeji polgármester szólt a jelenlévőkhöz, utóbbi arról beszélt: örömmel fogadták, hogy a karanténhelyzetből kivezető nyitás utáni egyik első nagyrendezvény helyszíne településük lehet. Ezt követően Bognár István gutorföldei plébános megáldotta a felsorakoztatott motorokat, majd mintegy ötven jármű részvételével közel hatvan kilométeres körtúrát tettek a résztvevők, melynek célállomása a Pusztaszentlászló melletti Újhegyen felépített kilátó volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában