Gazdaság

2013.07.17. 14:46

Mire jó az idei bérajánlás?

Zala megye - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn aláírta az idei bérajánlást.

Hajdu Péter

A megállapodásban nem szerepel konkrét szám, csak annyi, hogy az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Ez a tény a kormány konvergencia programját és gazdasági mutatóit tekinti irányadónak, mely szerint a szintentartáshoz 3,1 százalékos emelés szükséges.

Egyrészt arra voltunk kíváncsiak, mekkora a szerepe az országos bérajánlásnak, hiszen betartása nem kötelező.

– Mivel nem kötelező betartani ezt a megállapodást, nem minden cég figyel rá. Másrészt a vállalkozásoknál általában az első negyedév végére eldőlnek a gazdasági lehetőségek, és a többség rendezi a bérre vonatkozó terveit a második negyedévben. Információim szerint azok a megyében működő cégek, amelyeknek a gazdasági helyzete lehetővé tette, a most aláírt megállapodástól függetlenül már végrehajtott egy legalább infláció követő bérrendezést – mondta érdeklődésünkre Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Tavaly több mint 3 százalékkal zuhantak a reálkeresetek, az ideit még nem tudni, hogyan alakul. A Ganzeg Kft.-ben már márciusban emeltek.

Képünkön Fülöp László megmunkálóközpont kezelő Nagy József művezető ellenőrzése mellett vasúti járműalkatrészt gyárt egyiptomi exportra. Fotó: Pezzetta Umberto

Az MSZOSZ Zala Megyei Képviseleténél érdeklődve dr. Kocsi Béla képviseletvezető többek között elmondta, a bérmegállapodásnak már sokkal korábban meg kellett volna születnie, hiszen az MSZOSZ képviselete alá tartozó ágazatokban már túlnyomó többségben lezárultak a bértárgyalások.

– A mostani megállapodásnak mégis fontos szerepe van, hiszen két nagy ágazatban, a MÁV-nál és villamosenergia iparban nem született megállapodás, ami sok ezer dolgozót érint hátrányosan. A megállapodás előkészítésekor fontos szempont volt, hogy infláció alatti emelés nem lehet, a béremelések nem vezethetnek munkahelyek elvesztéséhez, és fontos a keresetek reálértékének megőrzése. Elmondható, hogy az MSZOSZ képviselte ágazatokban a jellemző mutató 4-6 százalék közötti, ami jó eredménynek mondható. Zala megyében is az országos átlaghoz hasonlóan alakultak a bértárgyalások, azonban itt a szórás egy kicsit nagyobb, hiszen az átlag 3-6 százalékig terjed. Azt is meg kell jegyezni, hogy ágazatonként és vállalat típusonként is nagy a szórás, mert míg a nagyobb cégek többségében történt béremelés, a kisebb vállalatoknál, vállalkozásoknál nem minden esetben. Teljesen vegyes a kép – mondta dr. Kocsi Béla.

– Az idei évben 4 százalékos bérfejlesztést tudtunk megvalósítani, amit visszamenőleg, január 1-től ki is fizettünk a közel 180 dolgozónknak. Ezen kívül juttatásként 8 ezer forint értékben Erzsébet utalványt adunk, továbbá a tanuló gyermekek után 29.400 forint beiskolázási segélyt. A dolgozók önkéntes nyugdíjpénztári számlájára négy százalékot vonunk le és fizetünk be, továbbá kedvezményes árú üdülésre van mód a Ganz Gépgyár Holding balatoni üdülőjében– mondta el érdeklődésünkre Incze Viola ügyvezető igazgató az egerszegi Ganzeg Kft-nél megvalósult bérfejlesztés és juttatások kapcsán. A bérfejlesztés a szakszervezet egyetértésével már március végén megtörtént náluk. Az igazgatónak és Berta Ferenc szakszervezeti titkárnak is az volt a véleménye, hogy a júliusi bérajánlásnak már nem volt semmiféle orientáló ereje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!