Cukrászverseny

2021.08.03. 22:55

A Napraforgó lett idén Magyarország tortája

Kihirdették többek között Az ország cukormentes tortája és a Magyarország kenyere címek győzteseit is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, Az ország cukormentes tortája verseny nyertesének pedig a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta, hogy az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának ítélték. Napraforgó tortájának főbb alkotóelemei a pirított napraforgó, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.

Fotó: Facebook / Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, de a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs pedig több rétegben is megjelenik, amelyek ízükben jól harmonizálnak a dióval és az étcsokoládéval.

A megmérettetésen a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával. A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat pedig Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért.

A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet majd kóstolni.

A rendezvényt idén már tizedik alkalommal szervezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával.

Az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón a Szent István-napi kenyeret is bemutatták. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy a kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret, tehát a kategóriánként 7 kenyeret bírált el a szakmai zsűri. Ennek eredményeként az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel Pékségben készült. A pékség tulajdonosa, Szász Krisztián a Solymár gyöngyét Varró Zsolt elképzelése alapján készítette. Az év innovatív kenyerének pedig a Fejedelmi Pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották.

A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban.

Az Országházban tartott sajtótájékoztatón bemutatták az Egy a természettel című Vadászati és Természeti Világkiállítás tortáját is, amely a Nimród fantázianevet viseli.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!