Van jövője a muravidéki magyar irodalomnak

- Meggyőződésem, hogy van jövője a muravidéki magyar irodalomnak, ezt többek között arra merem alapozni, hogy megszűnt minden adminisztratív akadály - válaszolta dr. Bence Lajos a „Lesz-e újabb ötven éve a muravidéki magyar irodalomnak” kérdésre, melyet Péntek Imre költő, a Pannon Tükör folyóirat főszerkesztője tett fel a költő-irodalomtörténésznek.

Gyuricza Ferenc


- Elsősorban a határ eltűnésére gondolok – folytatja. Ma már újra összetartozik, ami egykor egyben volt. Tíz éve még attól tartottam, hogy kiürül, légüressé válik mögöttem a tér, s éppen Péntek Imre volt az, aki rávezetett a helyes útra. Csak annyit mondott: a muravidéki alkotóknak nem kell sem Budapestre, sem Ljubljanára összpontosítaniuk, hiszen itt van számunkra Zala megye.

Dr. Bence Lajos szerint a muravidéki alkotók - s ezen belül az irodalmárok - számára részben Zala megye jelenti azt a bázist, amire az angolok a background kifejezést használják. Azt is hozzátette: a művészetnek minden eddiginél jobban oda kell figyelnie a befogadóra.

- Itt az ideje véget kell vetni annak az elavult és konzervatív gondolkodásnak, miszerint egy költőnek valaki nevében kell szólnia - sorolta tovább az irodalomtörténész. - Helyette a napi szintű problémákat kell előtérbe állítani, oly’ módon, hogy a befogadó oldaláról közelítjük meg azokat. A következő ötven esztendő egyik legfontosabb feladata lesz ez, s amennyiben ezt időben felismerjük, úgy biztosan lesz még újabb fél évszázada a muravidéki magyar irodalomnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!